A legnagyobb Muay Thai harcosok 10 szokása

Szinte az összes thaiföldi Muay Thai táborban azt lehet észrevenni, hogy a legjobb harcosoknak majdhogynem azonos szokásaik vannak.

Úgy vélem, hogy ezek, azok a dolgok, amelyeket egész héten az edzéseken csinálnak, teszik azokká a harcosokká akik, és ezek a dolgok hajtják őket a hatalmas sikerek felé mind Thaiföldön, mind pedig az egész világon.

Bár a thaiok nagyon különböző életet élnek a legtöbbünktől (kiváltképpen, akik a Muay Thai-ban találták meg az életüket), mégis tanulhatunk ezekből a szokásokból, adaptálhatjuk – alkalmazhatjuk ezeket a rutinokat, hogy illeszkedjenek a saját életmódunkra.

 

A Muay Thai harcosok 10 szokása

 

Ritkán „hajtsd ki a maximumot” magadból az edzésen

A közhiedelemmel ellentétben a thai harcosok nem edzenek őrült állat módjára a teljes idejükben. Megértik azt, hogy amit ma csinálnak az hatással lesz az edzéseikre és így képesek lesznek megcsinálni holnap is, a jövő héten is, jövő hónapban is és így tovább.

Amikor nézzük a legjobb thaiokat paozni, ritkán láthatjuk őket olyan erősen ütni a paokat, mint ahogyan képesek lennének azt ütni, vagy megpróbálni a lehető legtöbbet darálni, amennyit csak lehet. Tudják, hogyan kell a csúcsot kiadni magukból a meccseiken, és tartogatják az energiájukat a felkészülésük megfelelő szakaszára.

Yodsanklai-nak elképesztő erejű rúgása van, de nem használja minden időszakban ezt az erőt.

A mi verseny naptárunk nem olyan zsúfolt, mint a nyugisabb thaioké, így mi megengedhetjük magunknak, hogy gyakrabban hajtsuk ki magunkat, mint ők, de ennek persze összhangban kell lennie a felkészülésünkkel.

Futás

A futás esszenciális része a thai harcosok edzéseinek. A thaiok olyan nagy hangsúlyt fektetnek az ilyen típusú állóképességi edzésre, hogy egy harcos sem teheti meg azt, hogy anélkül meccsezzen, hogy napi kétszer ne futna – Thaiföldön ez egy nem megkerülhető eleme az edzésnek.

A futás rengeteg olyan kedvező élettani hatást eredményez az edzésekben, amit semmilyen más módszerrel nem lehet megszerezni.

Az egyik legfontosabb ok a futásra, hogy nyújtja a szív baloldali kamráját azáltal, hogy növeli a vérellátást ebben az üregben, legalább 40 percig, s ezáltal növeli a diasztolés töltési időt, amely növeli a verőtérfogatot (az a vértérfogat, amelyet a szív szivattyúzz ki egyetlen szívveréssel).

Minél több vér fér el az üregben annál többet képes kiszivattyúzni egyetlen egy szívveréssel és annál több oxigént képes szállítani az izmainknak. Minél több oxigén érkezik az izmokhoz, annál nagyobb terhelést vagyunk képesek elviselni (azaz hosszabb és keményebb edzéseket tudunk végezni).

Az összes magas intenzitású edzés erre az aerob-motorra épül, amelyet éveken át építettek az utakon.

Játékos küzdelem (sparring)

A thaiok ritkán verekszenek keményen. A Muay Thai Sparring rendesen, felszerelés nélkül, könnyedén és nagyon játékosan zajlik.

Mivel rendszeresen meccseznek, ezért biztosnak kell lenniük abban, hogy elkerüljék a sérüléseket, és hogy sérüléseket okozzanak a partnereiknek az edzéseken. Ennek a képzésnek az a legnagyobb előnye, hogy rengeteg különböző technikát ki lehet próbálni anélkül, hogy kiütnének, vagy úgy lesérülne a lábszárad, hogy a következő napokban képtelen lennél megrúgni a paot.

A Sparring a technikára fókuszál mintsem az erőre, és megadja a harcosnak azt a lehetőséget, hogy fejlessze a képességeit, növelje technikai repertoárját ellenőrzött körülmények között

A thai harcosoknak nincs szükségük gyakori kemény Sparringokra, mivel gyakran harcolnak így nagy mennyiségű meccset bonyolítanak le évente. Ők is nagyon tapasztalt harcosok, mivel a legtöbben több mint 200 meccset is magukénak tudhatnak, mielőtt nyugdíjba mennének.

Azoknak a harcosoknak, akik nem Thaiföldön edzenek és nem meccseznek olyan gyakran, mint a thaiok (havonta egyszer vagy kétszer), azoknak bizony szükségük van néha olyan Sparringokra is, amelyek megközelítik a meccs hevét. Egy nagyon fontos része a harcossá válásnak az, hogy miközben bekapsz egy-egy ütést, képes légy higgadt maradni, majd torold meg intelligens módon (átgondolva), ne csak össze-vissza kapkodva.

A Sparring dinamikája is változik, amikor a támadások gyorsabbak és erősebbek lesznek… azaz a kemény sparring növeli a reakció időt.

Azonban körülbelül egy 50%-os Sparring már valószínűleg egy lazább jellegű.

Nézz rengeteg meccset

Hogyan működik? A thai srác besétál a gym-ben és már ösztönösen tudja is hogyan kell rúgni?

A thaiok a sportot nézve nőnek fel és folyamatosan nézik utána is több ezer meccset néznek meg életük során – ez az egyik legfontosabb a szokások listáján, amelyet gyakran elhanyagolnak nyugati országokban a kezdők, amikor elkezdik ezt az egészet.

Az edzők csak akkor tudnak téged eljuttatni messzire ebben a sportban, ha erre a szokásra kiváltképpen figyelsz. Mert lehet, hogy megmutatják neked a helyes rúgó technikát akár 10-szer is egy edzésen, de nézni ennek a sportnak a legjobb harcosait, ahogy rugdossák egymást meccsről meccsre, nagyon sokat képes javítani a rúgó technikádon.

Megmutatni edzésen nem elég.

Itt van néhány igazán nagyszerű harcos összevágott videója mindazok számára, akik analizálnának néhány igazán nagy harcost az aranykorból:

Anantasak Panyuthapum: nagyon sokoldalú harcos. Nagyon erős, jó védekező, és elképesztő távolságtartást és időzítést képes végrehajtani a comb tolóival

Veeraphol Sahaprom Muay Matt (bokszoló). Az egyik nagyobb bokszoló a Muay Thai történelmében. Nagyon agresszív a kiváló KO erejével.

Namkabuan Nongkeepayuyuth - Muay Femeu (technikás/stílusos) Másik minden idők legnagyobbja. Nagyon király ring mozgású (innen ered a neve „ring genius”), egy jól letisztult technikai repertoárral rendelkező, nagyon erős harcos.

Valósíts meg egy reggeli rutint

Minden thai harcosnak van egy szigorú reggeli rutinja. Ez egy hosszú futást, egy enyhébb Muay Thai edzést foglal magába, amely egy kis árnyék bokszból, zsákolásból, paozásból és bizonyos esetekben Chlincelésből áll. A keményebb edzést a délutáni órálra tartogatják.

Ez a reggeli edzés rutin fegyelmet vezet be a gym harcosai számára, miközben lehetőségük adódik arra, hogy extra munkát végezhessenek, mielőtt a hőmérséklet emelkedni kezd a későbbi nap folyamán.

A reggeli edzést egy jó kajálás és egy kis szieszta követi az ebéd és a következő edzés ellőtt.

A Por Burapha Gym-nek Chon, Buri-ban nagyon jól összerakott reggeli rutinja van: Ez egy katonai Muay Thai tábor, így az össze harcos 5:30kor kell fel, ezt egy 10 km-es futás követi, mellyel felkészülnek egy könnyed edzésre a gymben. Ezt követi egy kajálás, majd a gym-et kitakarítják makulátlan állapotra. Majd az összes harcos (akik egyben katonák is) 3 sorba vigyázban állva várják a délutáni edzést.

Ez egy kicsit extrém példa a többi hagyományos thaiföldi Muay Thai táborhoz képest, de az elvek szinte azonosak.

A reggeli órák szintén egy kiváló lehetőség lehet számunkra a - munka/iskola - előtti futásra.

Az alaptechnikák gyakorlása

Nem számít milyen szintű a harcos, az összes thai gyakorolja az alaptechnikákat minden egyes edzésen.

Thaiföldön minden edzés árnyékboksszal kezdődik, amikor is a harcosok az alapmozdulatokat ismétlik újra meg újra, hogy formába tartsák magukat.

Az standard technikák gyakorlása erősítik meg az alapokat, amelyekre épül minden más egyéb.

Veszteni

Az összes thai harcos megannyi vereséggel rendelkezik. Nem arra fókuszálnak, hogy olyan emberekkel meccsezzenek, akiket biztosan megvernek. Nem a veretlenségi rekord elérése a céljuk, és nem is az, hogy hírnevet szerezzenek a sportban vagy elismerést a barátoktól…

Megértették azt, hogy a vereség egy igen fontos része az önfejlesztésnek és nélkülözhetetlen része a sikeres harcossá váláshoz.

Megtanulni kezelni a vereséget és pár héttel később visszatérni a ringbe, egy olyasvalami dolog, amelyet nyugaton is táplálni kéne. Nem csak azért szükséges a legtöbb ember számára így cselekednie, mert a pénzjutalom az elvárt mértékű..

A trükk itt csak annyi, hogy gondolkozz úgy, mint egy thai.

Clinchelés

Az egyik terület, ahol a thaiok általában sokkal képzettek, mint a nyugatiak, az a Chlinchelés. A tradicionális thaiföldi gym-ekben a harcosok körülbelül egy órát Chlinchelnek minden nap. Nyugaton a Chlinch gyakorlása kezdetben óriási mennyiségű utasítást igényel. Valószínűleg ez azért van, mert még mindig hiányzik Clinch teljes, részletes ismerete a Thaiföldön kívüli országokban és a Chlinch az, amit a Muay Thai-ban miden másnál nehezebb elsajátítani, legyen szó akár rúgásról, ütésről, térdelésről vagy könyökütésekről.

Miután a diákok megszereztek egy tisztességes szintű tudást a Chlinch-ben, fontos, hogy megtanulják a „thai stílust” – órákon át Chlinchelni a partnerekkel.

Alvás

Bármelyszintű harcos számára óriási hangsúlyt kell hogy kapjon a regeneráció, mindegy milyen szinten áll a harcos. A legalapvetőbb regenerációs módszer pedig az alvás. Az egyik legszigorúbb szokás, amit valaha olvastam, az a Meenayothin Gym Muay Thai táborában van, Bangkokban. Vagy 20 thai volt ott abban az időszakban. Az összes csoport együtt tévézett este, beszélgettek, röhögcséltek, majd este 21:00-kor néma csendben kellett lenniük és mindnyájuknak ágyban kellett már lenniük.

Ha megszakítják, vagy elrontják az alvásukat, akkor csökken a fizikai és mentális teljesítményük, amely ahhoz vezet, hogy csökken a problémamegoldó képességük is – márpedig amiről egy harc szól, az a problémák folyamatos, szüntelen megoldása.

Az alváshiány az immunrendszert is gyengíti, így ha valaki érzékeny a betegségekre, kénytelen kihagyni az edzéseket, amely csökkenti a harcos felkészültségét.

(Próbáld) Megtalálni az egyensúlyt

Nyilván nem szó szerint, a biomechanikai értelemben vett egyensúlyról van szó (bár kétségtelenül ez is nagyon fontos a Muay Thai-ban). Az élet fontos területei között kell megtalálni a balanszot. Ez a legeslegfontosabb listán szereplő szokás (és talán ezt a legnehezebb is jól csinálni). A megfelelő egyensúly megtalálása az élet területei között mást jelent a nyugatiak- és mást a thaiok számára. A thaiok viszonylag könnyen megtalálják az egyensúlyt az életükben, figyelembe véve ezt a gyilkos iparágat, amiben küzdenek Thaiföldön. Ez azért van, mert a Muay Thai az ő munkájuk is egyben – ez hoz számukra anyagi juttatásokat, társadalmi elkötelezettséget, állóképességet és számos mentális képességet, azaz majdnem hogy mindent. És bár a thaioknak elég szigorú szokásokat kell betartaniuk a gymjeikben, gyakran tartanak 1-2 hetes szüneteket is, hogy hazamenjenek meglátogatni a családjukat és kivegyenek egy hosszabb pihenőt, hogy kipihenjék az edzéseket.

Azokon a területeken, ahol a rengeteg thai harcos nem képes a tanulásra fókuszálni, azok a fiúk elkezdenek teljes munkaidőben meccsezni – körülbelül 8 évesek és már nem járnak iskolába.

Az egyensúlyozás számunkra teljesen mást jelent. Mi általában a pénzügyi stabilitást vagy az oktatást, hozzuk előtérbe és minden más már csak maximum második lehet. Mindkét oldalra van példa rengeteg. Van a szélsőséges csőlátás, amikor nincs idő társasági életre, pihenésre vagy szórakozásra, csak az edzés. Van, amikor nehéz fizikai munkát végzel órákon keresztül, majd esténként mész edzeni és úgy érzed magad, mint egy rakás kaki.

Egyik forgatókönyv sem eredményez optimális edzést, néha meg kell húzni határt és egyik területről visszább kell lépni, hogy a fontosabb területekre több figyelmet tudjál fordítani. Ha így teszel, akkor pozitív hatásokat fogsz tapasztani mind a gymen belül, mind a gymen kívül.

 

 

Comments

comments

Comments are closed.